Székek, szépek

Biztos ismeritek azt az érzést... meglátni és megszeretni. No, hát ez olyan volt.... 

Egyszer, nagyon régen, elég hirtelen költöztem, és a kevés holmimat több helyre pakoltam szét. Nem tudom, hol keveredett el Nagyanyám hokedlije, de nincs meg és azóta kerestem "a párját". Aztán nemrégiben mindjárt kettőt találtam egyszerre. Nem fiókos, de a szerelem első látásra nem törődik ilyen aprósággal. Ő az és kész... és nem elég, hogy hokedli és vénséges és kopott, de állt mellettük két szék.... zöld, mint a kecskeméti parasztház ajtajai gyerekkoromban Nagyanyámnál, és olyan megejtően kopott, hogy túl sokáig nem gondolkodtam.

Ismerőstől vettem. Tudom, hogy Ági bárkinek ilyen szeretettel csomagolt volna, de mégis, abban a gondos  csomagolásban a rengeteg kartonon és madzagon túl ott volt a lelke is (meg egy apró, személyes csomagocska is). Ráadásul a futár megismert, hisz nem telt el sok idő a múltkori találkozásunk óta... rám meredt, majd elvigyorodott és olyan óvatosan pakolta le őket, mintha most is tükröt hozott volna :D

           

 

Ne fokozom tovább :) úgysem lehet. Így marad és kész, ez hamar eldőlt. A konyhába kerültek. Az asztal még nem az igazi, de nem lehet mindent egyszerre, igaz-e!? Biztos rátalálok majd az ide illőre.

Aki még mindig bizonytalan az összképet illetőleg, szívesen meghívom egy kávéra... ráülhet. :D

A hokedlik nem úszták meg. A kopottságával egyáltalán nem volt gondom, sőt. De a színe teljesen idegen a lakásunkhoz.

Úgy terveztük Apukámmal, hogy kimegyünk a rétre (nem kell messze menni, a konyhaablakból és a két kisszobából a zöldre látunk, mintha udvarunk lenne... :) ) Szóval megbeszéltük, hogy ide a gyepre kitelepülünk csiszolni és festeni, ám az időjárás gondolt egyet és leszakadt az ég, de a következő napokra is esőt jósoltak. Így Éd'sapám berámolta őket az autóba és azt mondta, a következő napokban ráér (néha) és a garázsban, ha esik, ha fúj, meg tudja csinálni. Így a beszélgetős-vihogós-nosztalgiázós-gyereknekérzemmagam hangulattól elestem, viszont két hét türelmi idő után két inverz hokedlit kaptunk vissza.

Vénséges fája pőrén látszik, és a girbegurba felület csiszolása közben festékfoltok, élhibák maradtak rajta. A átlátszó matt lakk csak dobott a patináján. :) Nem kapott festéket, csak a matt lakkot. Tökéletes...

Az egyiket A Kicsi nyúlta le, olyan jó játszani rajta (egyébként  vannak terveim ezzel a hokedlivel, majd le kell "bótolnom" vele) ... a másik a TV alá került.

Jó rájuk nézni.

Szépségpercek

Meséltem  pár napja, hogy egy kedves ismerősöm költözik. Messzire, kisebb házba, így kénytelen megválni olyasmiktől, amikkel ő már nem tud mit kezdeni. Elmentem hát hozzá, hátha találok olyat, ami hiányzik itthonról. (persze A Fiúk szerint innen már nem hiányzik semmi, főleg tányér nem, de én azért szétnéztem :) )

Gyűjtöm ugye a tányérokat (és a teáscsészéket). Lehetőleg rózsás legyen, apró, rózsaszín rózsás, arany szegélyes, kb. így.

No, ilyesmiből azonnal egy rakásnyit leltem.

Aztán ott volt a százéves, zománcozott, hibátlan kuglófsütő. Jött velem, talán ki is próbálom egyszer...

Aztán ott mosolygott árván ez a gyönyörű metszett üveg, amihez mostmár kutathatok egy szép metszett üvegdugót :D (lesz okom a lomikat böngészni :D )

Nem tudtam nem észrevenni ezt a csodás ezüstözött tálcát, szinte el sem hittem, hogy az enyém lehet.

 Együtt is csinosak :)

Ezt a két részeges poharat pedig csak úgy... hogy, ne csak én örüljek ;)

Köszönöm Ica!

Tükröm, tükröm...

Nagyon, nagyon rég vágytam egy tükörre.
Nem, mintha nem lenne itthon ilyesmi. Van egy, a fürdőszobában, amiben a fejem látszik, és egy másik, amit egyszer megörököltünk egy épp elköltöző szomszédtól, aki ki akarta dobni. No, ez a tükör pont "folytatása" a fürdőszobainak, ugyanis, mivel sosem volt felszerelve és sarokban áll a földön, ebben meg csak nyakig látszom. Szóval ez, most, még, míg a rövidtávú memóriámmal nincs baj a fürdőtől a másik tükörig, össze tudom állítani a fejemben az összképet. Vagyis tükör-gondunk funkcionálisan nincsen, de mégis...
... nagyon, nagyon rég vágytam egy tükörre.

Egy régi-régi, díszes festménykeretben falra akasztható tükörre.
Ezért hát, ki voltam hegyezve a képkeretekre a lomis piacokon és oldalakon. Sok éve keresem, és úgy két hete, szembejött velem a Fb-on. Valaki költözött, feleslegessé vált. Az árát hinni sem akartam, ezért lecsaptam rá. Három nap múlva itt volt.

A volt tulajdonosának ezer köszönet a gondos csomagolásért... megérkezett a futár, álltam a nyitott csomagtér előtt, s néztem a kazalba dőlt doboz-hegyet. A futár vakart egyet a fején, na nézzük, hol van... és elkezdte oldalra dobálni a csomagokat. Kezdtem elhűlni és nagyon, nagyon óvatosan, nehogy megijesszem és eldobja ijedtében, megkértem, hogy kicsit óvatosabban keressen, az enyémben tükör van! Tükör?!.. vakart egyet a fején, a szeme elkerekedett és meghökkent, mintha nem lenne ráírva a papírjára valahová, hogy törékeny. Majd szinte megkönnyebbülten felkapott egy pakkot, itt van ni, majd megrázta a dobozt és elégedetten fújt egyet, nem csörög! - esküszöm, megtörölte a homlokát, amikor elindult a parkolóból :D

A tükör abszolút épségben került elő a buborékfólia-méterek és kisebb kartondobozok közül ... és azóta már a helyén van :) Mintha ide tervezték volna :)

Ő:

 

P.s.: nem bántom a futárt, dehogy bántom, végülis elhozta! :D

Bilifüle Fiók módra

No. Hogy ne higgyétek, mindig minden kerek, elmesélem, hogy jártam ma...

Kaptam egy doboz maradék süthető gyurmát. Olyan rég ki akartam már próbálni, terveztem én gyöngyöt, gombot milliót... aztán a múltkor, ahogy a kezembe nyomták, boldogan trappoltam vele haza és azóta tologattam az asztalomon, hogy majd, majd, ha szabadságon leszek, kipróbálom... Most eljött az ideje.

Nem akarok én világmegváltó dolgokat belőle, csak egyedi gombokat, gyöngyöket, amolyan Fiókos fajtákat... cirmosat, foltosat, szabálytalant...Készítettem egy adagot ma, a kép nem adja vissza, ugyanis én lelki szemeim előtt már a kész ékszereket is láttam, még a hozzávalókat is előkészítettem.

Irány a sütő, 130 fok, 15 perc.
Hát, az első eredmény elég lehangoló...még bíztam benne, hogy ahogy hűl, visszanyeri az eredeti színét, de valahol sejtettem, csak áltatom magam... valamit eltoltam.

ááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!

Ba***meg, csak az időt sajnálom... le vagyok törve (mint a bili füle, mondaná Nagyanyám)
Amúgy kissé szegényesebb színvilággal, de használható cucc lett belőle, még tán fel is használom a tengerkék-cirmos helyett terepszínűre sült golyókat (is)...

 

Első bánatomban egy kedves ismerősömet faggattam, aki dolgozik gyurmával, hogy mi a frászt csináltam rosszul,. Sok hasznos tanácsot kaptam, köszönöm Andi! Aztán majd, ha legközelebb szabadságon leszek, vagy megszáll valami tántoríthatatlan gyurmázhatnék, talán újra nekiülök... mert egyébként alaposan izgatja a Fiókomat...

Balatonbefőtt

Gondolom, a fényképek mellett mindenki szeret hazahozni valamit a nyárból. Az emléktárgyak lehetnek  "talált tárgyak", felveszünk kavicsot, madártollat, kagylót, lepréselünk egy-egy virágot, elteszünk egy-egy prospektust, vagy vásárolhatunk apró szuvenírt, plakettet, makettet, hűtőmágnest, képeslapot, tollat...

Gyűjthetünk is alapanyagot, amiből saját, egyedi emléket készíthetünk magunknak (vagy akár ajándékba). Maradandót...

Amellett, hogy minden nyáron hozok haza egy üveg Balaton-vizet, három éve kavicsokat, fakérget szedegettünk A Kicsivel, amiből egy mini falikép készült. Most is kinn van, itt, az asztalom fölött.

Ezen a nyáron A Kicsi felfedezte, hogy mini kagylóhéjakat lehet felhozni a partszakasz egyik szélén a víz alól. Volt köztük élő is, így egy röpke biológia órát eszközöltem a kagylók életéről-haláláról és az élőket visszaengedtük a vízbe. Hoztunk haza egy maréknyi minihéjat. Aztán még útközben eszembe jutott, hogy van miniüvegem itthon, apró, alig 3 cm.

Így született ez a Balatonbefőtt. Kapott egy vitorlás fityegőt és egy kék bőrcsíkot, így, ha netán úgy tartja kedvem, leveszem a polcról és a nyakamba is akaszthatom :)

Balatonbefőtt

Kreatív boltokban kaphatók ezek a kisebb-nagyobb fiolák, amikbe -a méretét figyelembe véve- bármi beletehető, beletölthető, ledugaszolható és évekre "eltehető" :) Nem romlik, megmarad, mint a fénykép...

kánikula. naplemente. vihar. Balaton 2015.

Millen furcsa... az öt nap alatt végig elolvastam a Nők Lapját, ahogy mondják, ától zéig, ilyenre nem is tudom, mióta nem volt példa... Sőt, az egyik keresztrejtvényt is megfejtettem... azt mondja (benne) Márai: "Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás." de no, ne legyünk má' szentimentálisak, még el sem indultunk...

Szóval... leírhatatlan az az érzés, mikor egy év után ráfordulsz Siófoknál a 7-es útra és a sínekkel párhuzamosan gurulva Szárszóig lesed a lefelé futó kisutcák végét, vajon meglátod-e a hamisítatlan kékeszöld vizet... és igen... meglátod, itt-ott felbukkan, aztán jobbra fordulsz és kinyílik a panoráma, lelassul az idő...


... persze felgyorsul, mert nincs gyorsabb öt nap, mint a Balaton-parton.

Az első nap mindig eltelik az utazással, bevetjük magunkat a tóba, rendszerint "sült halat ebédelünk vacsorára",  majd gyönyörködünk a naplementében, mely legalább annyira hozzátartozik a Balatonhoz, mint a hattyúk, és a naplemente legalább annyira giccsesen gyönyörű, mint a hattyúk a vízen.

 


A naplementét fotózó emberek közt feltűnés nélkül lehet elterülni a fűben, ahonnan különleges perspektíva nyílik...


A második napon általában folytatódik a habok habzsolása. Az idei második napot cifrázta egy röpke vihar, ami úgy délután 4-5 óra körül kizavarta a fürdőzőket a vízből. (már, aki volt annyira épelméjű, hogy biztonságos helyre vonult, ugyanis pl. Vonyarcvashegyen több fürdőző sérült meg villámcsapás következtében). Ez a vihar csak mutatóba jött, semmiféle enyhülést nem hozott. Olyannyira nem, hogy este visszamentünk a partra egy éjszakai fürdőzésre. Mintha mi sem történt volna... (mámorító, hisz ilyesmit az ember fiatal-bolond korában tesz, utoljára én is tiniként éjszakai fürdőztem... a Körösön és a Tiszán, nem is egyszer :) )

Mindenki fotóz mindenkit és egy kis médiareklám is becsúszott

 Ezek után már belefér a kirándulás is, ezért pénteken kompra szálltunk és irány észak. Balatonfüreden már voltunk pár éve (sok éve...), de maradt még látnivaló. A Bodorka akvárium kissé szemfényvesztésnek tűnik... :( a neten, a képeken úgy néz ki, mintha a fejünk fölött is akváriumok lennének, pedig nem. Csak matrica... szép, szép, de a beugróval nincs arányban... Végtelenül kedves volt a recepciós hölgy, útbaigazítást is adott az utunk további irányához, és A Nagyot is beengedte diákigazolvány nélkül diákjeggyel, csak hát... kétszer ennyi látnivalót képzeltem bele... egyedül Béla, a mocsári teknős kárpótolt, aki, mintha tudná, hogy gyerekek figyelik, játszott, elbújt, kijött, parádézott, cikázott... :)

Béla

A Tagore sétányon a kikötőnél meglátogattuk a Bujtor-szobrot, mert A Nagy igazi Csöpi-rajongó :) , majd irány a Tamás-hegy. A Lóczy-barlang remek program, olcsó, szellemes a túravezető, érdekes, látványos, és mire elkezdenénk belejönni és elkezdenénk fázni (12 fok van odalenn), már vége is van. Alig 30 perc a barlangi séta, oda-vissza egy útvonalon, de a profi vezető nem lő el minden "poént" lefelé, hagy látnivalót a visszaútra is. Aztán, ha már lementünk, menjünk fel is, a barlang fölött található a Jókai kilátó. Felfelé, félúton néha megbántam, hogy elindultam, küzdöttem levegőért és vízért, A Pasik némán szitkozódva kaptattak mögöttem, felérünkmárvégre? (én ezt nem mertem hangosan bevallani, elvégre az én ötletem volt) , néhol meredek, néhol nincs út, néhol kidőlt fa fekszik keresztben az ösvényen, néhol csúszós mészkőpálya áll előttünk léphető út helyett, persze ez papucsban az igazi, de ki a fene gondolt erre?!... aztán végre felértünk, megláttuk a kilátót, baszki, ez még három emelet, ez nem igaz!, de felmegyek, ha meghalok is, ha már idáig felsportoltam... odafent szél, levegő és ámulat... gyönyörű kilátás a Balatonra. Olyan ez mint a szülés... kit érdekel az erőltetett menet, ha fenn vagy, már nem számít. Lefelé meg amúgy is könnyebb és nagy arccal nézhetsz a felfelé izzadókra, mert te már tudod, mi van odafönn... :D

A barlang bejárata

A Lóczy-barlang, ahol azt is "láthattuk", milyen a vaksötét...

a Jókai-kilátó...

 .
..a kilátás...

.

...a lelátás...

A Kicsinél kábé itt szakadt el a cérna és követelte a vízpartot. Szárszóra körbe mentünk vissza, megkerültük a Balaton csücskét Almádi felé, ahol nagy tábla hirdette: "Mézédes békési dinnye kapható" :D Nolám :)

A negyedik napon két fürdés közt Szántódpusztára néztünk át, már olyan rég mondogattam,  hogy ott van a szomszédban, egyszer vegyük be a programba. Fura a bejáratnál a bolhapiac, persze nem az antik porcelánokkal volt bajom (de igenis, bajom volt velük, mert nem vehettem meg mindet), és nem a régi használati eszközökkel (demizson, paraszting, csizma, vasvilla...), amik még tájidegenek sem voltak, hanem azt nem értettem, mit keres egy skanzen jellegű hely bejáratánál a használt kisautó, a kitaposott tornacipő, a kínai ruha és a kindertojásjátékegyveleg nagy dobozban... na nem baj, sikeresen átjutottunk a veszélyforráson egy
                                                                                kétszáz forintos tétellel.
Sőt, állateledelt is vettünk a pénztárnál. (amúgy ide is szemtelenül olcsó a belépő, bár itt is rendes volt a néni az ablak mögött, ugyanis A Nagyot szintén gyereknek számolta el egy kis szépen-nézés után :) ) A kapun túl első ránézésre megállt az idő, valódi lóistálló valódi lovakkal, szalmabálát hordó szekér, az ablakokban muskátli, kecskék mindenfelé... aztán jobban szétnézel, kecskesajt kapható, vendégszobák négy irányban, az ásványkiállítást sem igazán értem, de jó, legyen... az akváriumok itt is a balatoni élővilágot mutatják be, kicsit koszos a víz, de talán életszerű... megtaláljuk végre a helytörténeti kiállítást, na ez már döfi, van tűzhely, régi edények, kémény, füstölő rudakkal, szobabelső vert padlóval, a Tó domborzati makettje a balatoni hajózás történelmi emlékeivel, van egy endrédi csipkeszoba és egy másik, ami valaha élt mesterek szerszámait őrzi. Egy nagyon szépen összeszedett kiállítás egy parasztház helyiségeiben, sajnos a döngölt padlós két szobába nem lehet bemenni, csak az ajtóból gyönyörködni befelé.

    

Ma A Kicsinél kábé itt szakadt el a cérna és követelte a vízpartot. A kápolnát már nem mertem megkerestetni velük, irdatlan meleg volt a napszítta, szénaillatú pusztában...
Estefelé megint egy vihar csalt ki minket a vízből. Ez most durvább lett, fürdőzőket, hajókat, vitorlásokat kellett kimenteni, fák dőltek ki, a hírek szerint a Balaton közepén 110 km/órás szél tombolt. Amikor elült a szél és elállt az eső, kimentünk a partra. Sajnálhattuk, hogy nem készültünk fürdőcuccal, friss volt a levegő és meleg a víz... gyönyörű... és félelmetes...

Éjszaka eső már nem esett, de a szél újra támadt, el sem ült reggelig. A víz ilyenkor még nem hűl le, hát bepróbálkoztunk. Nagyjából összepakoltuk a szobát, és lementünk a partra. Nem csak mi voltunk ám bátrak, többen bemerészkedtek a vízbe. Addig nem is volt baj, míg befelé mentünk, a víz még mindig volt 26-27 fokos, csak kifelé volt kegyetlen :D
Itt aztán vége is van... eltelt az öt nap, az utolsó sétánk során  láttuk a pusztítást, dolgozó tűzoltókat, kidőlt fákat, letört, méretes ágakat mindenfelé... 14 órakor magunkra csuktuk az autó ajtaját.

Összegzés1. Mindent megúsztunk... szép időnk volt, szerencsével jártunk, sok széppel lettünk gazdagabbak.
 
Összegzés2. A Kicsi lábából a varratokat a balatoni nyaralás előtti napon vették ki, emlékezetes sebe szépen begyógyult, viszont "ott hagyta a fogát" a Balcsin (az első tejfoga nyomtalanul esett ki és tűnt el a második nap reggelére) és az utolsó nap utolsó pillanatában sikerült egy méretes horzsolást beszereznie a térdére. Naná... jövő ilyenkorra majd elmúlik...

Viszlát, üzenték a felhők is...

Lázas-almás pite

Megint átértékeltem magamban egy-két dolgot. ...
Egész télen nem voltam beteg. Nem tudom, hány vírus és nyavaja tarolt körülöttem, én kitartottam. Ittam a gyömbérteát rendületlenül és azt hittem, verhetetlen vagyok. Aztán elfogytak a vírusok, elfogyott a gyömbér,  elfogyott az alázat, pökhendien a hátam mögé csaptam a citromfacsarót... A múlt hétvégén aztán kisöpörte alólam a lábamat valami. De úgy istenigazából. Éljen május elseje... Nem vagyok egy orvoshoz rohanós fajta, de hétfőn elmentem... keddre egész emberien éreztem magam, mit nekem légcsőgyulladás és felső légúti hurut... ahha, szerdán nem bírtam lábra állni, levert a láz, aludtam egész nap és kezdtem kétségbe esni, hogy szedem magam össze másnap estére az ovis anyáknapjára!? A természet nagy forgatókönyvíró, másnap délelőtt telefonáltak az oviból, hogy hőemelkedése van A Kicsinek... Akinek van némi tapasztalata gyereknevelésből, az tudja, olyan ez, mint másnapra a hideg zuhany + kávé... Eszembe se jutott szédülni vagy rosszul lenni, eltrappoltam az oviba (még hagyján), hazahoztuk a cuccait, az ünneplőt, a törölközőt és az anyáknapi ajándék rajzokat (kezdtem sápadni és gyengülni) majd elmentünk a gyerekorvoshoz (már kivert a víz), (hozzáteszem, ez összesen 10 perc lehetett, itt ugye nincsenek távolságok)... hazafelé cipeltem A Beteget ("semmi konkrét, majd kiderül, mi lesz ebből, de valami vírus lehet") és itthon simán mellé ájultam az ágyba. Mára kezdem magam összeszedni (remélem, mostmár tényleg... és nem tudom, hányszor volt eszemben az elmúlt napok alatt, hogy ennél betegebbek sose legyünk, és végtelenül átérzem azok elkeseredését, akik nem tudják, mit hoz a holnap, hogy meggyógyulnak-e valaha, és hetekig, akár hónapokig nem látják a napot és nem szívhatnak friss levegőt. (És itt tudnám megköszönni a munkatársaim türelmét és a Családi segítséget, ha várnának érte köszönetet, ugye...)

Ma is lassú üzemmódban, némi alvással próbáltam betegápolni, de lekopogom, Berci jobban van, mint én... délelőtt mesét nézett, valaki almáspitét evett... behúztam fülem-farkam, megéreztem!
- Anya, csinálsz almás pitét?
Megegyeztünk a délutánban és elkezdtem magam hatványozottan összerakni, és lázasan(höhö) járt az agyam, mi a legkönnyebben elkészíthető almáspite-recept. A töltelék oké, mert reszeltalmabefőtt van a spájzon, de a tészta... akkor véletlenül belerúgtam az eheti Nők Lapjába (még bele se lapoztam), leesett, kinyílt a recepteknél... epres pite, nincsenek véletlenek, jó lesz az almásan is, minden van itthon, egyszerűnek tűnik, hajrá. Hogy én mennyire utálom a kipróbálatlan recepteket kipróbálni. Szerintem bőven elírták a lisztet, nyúlt a tészta, ragadt, kipofoztam, de így se lett igazi, az elősütésnél olvadt le a pitesütő faláról, már nagyon ledőltem volna,  b**megazalmáspitédetfiam... Persze az almaillatú csendbe belealudt a Kolléga, ALVÁSpite - mondja ÉletemnekPárja.
Ráadásul nincs is vele gond, kisült, kihűlt, így néz(ett) ki:

Ez pedig az érzés, amikor A Családmeteorológiai Jelenség az első falatot megnyalva közli, hogy nem finom...

 

Pedig biztosan az, mert nem sok maradt belőle végül, de sajnos három napja nem érzek semmiféle ízt és illatot...

Viszont ezek után A Kicsi gondolkodás nélkül betörölte az oviból hazahozott menüjét. Még, hogy szar a mintamenzakaja... Piha...

'(száraz)virágos gondolatok

Nem szeretem a szárazvirágot, de a száraz virágot sem nagyon.
Az új kompozíciók szépek, de egy idő után szomorúvá tud válni egy elszürkült, kopott csokréta. Nekem halott virág, nem tehetek róla... elmúlás szaga van és ezt nem viselem... Nem mondom, hogy nem kerül néha a lakásba ilyesmi, de nem tartogatom hosszan.
Egy ismerősöm a 12 éve kapott szárazvirág csokrát őrizgeti, merthogy száraz, nincs annak baja (nincs vele gond, nem kell alatta vizet cserélni, visszavágni és főként újat venni...) Már nincs színe, vastagon poros és ha elmész mellette, letörik belőle valami, hát még, ha a Családmeteorológiai Jelenség környékezi meg.

Viszont van, amikor tényleg szép és jól mutat. (egy darabig)... Az elmúlt hetekben megmentettem egy pár formás rózsafejet. (lehetőség szerint télen is mindig van virág a vázában)
Nem lesz itt hosszú hivatásuk, de most még szépek, színesek, itt-ott jól mutatnak. (ők a kivételek, akik erősítik a szabályt. Egy darabig. :D )

"A napsugár, ha vidáman ébred, beköszön az ablakon..."

(emlékeztek a parafatáblámra? )

Került egy a ládikák mellé:

És a csipkefirhanggal is hangulatos, bár ha egy színű lenne, jobb lenne...

Biztos kicsit nosztalgikusabb hangulatban vagyok a szokottnál... Hm?...