Millen furcsa... az öt nap alatt végig elolvastam a Nők Lapját, ahogy mondják, ától zéig, ilyenre nem is tudom, mióta nem volt példa... Sőt, az egyik keresztrejtvényt is megfejtettem... azt mondja (benne) Márai: "Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás." de no, ne legyünk má' szentimentálisak, még el sem indultunk...
Szóval... leírhatatlan az az érzés, mikor egy év után ráfordulsz Siófoknál a 7-es útra és a sínekkel párhuzamosan gurulva Szárszóig lesed a lefelé futó kisutcák végét, vajon meglátod-e a hamisítatlan kékeszöld vizet... és igen... meglátod, itt-ott felbukkan, aztán jobbra fordulsz és kinyílik a panoráma, lelassul az idő...
... persze felgyorsul, mert nincs gyorsabb öt nap, mint a Balaton-parton.
Az első nap mindig eltelik az utazással, bevetjük magunkat a tóba, rendszerint "sült halat ebédelünk vacsorára", majd gyönyörködünk a naplementében, mely legalább annyira hozzátartozik a Balatonhoz, mint a hattyúk, és a naplemente legalább annyira giccsesen gyönyörű, mint a hattyúk a vízen.
A naplementét fotózó emberek közt feltűnés nélkül lehet elterülni a fűben, ahonnan különleges perspektíva nyílik...
A második napon általában folytatódik a habok habzsolása. Az idei második napot cifrázta egy röpke vihar, ami úgy délután 4-5 óra körül kizavarta a fürdőzőket a vízből. (már, aki volt annyira épelméjű, hogy biztonságos helyre vonult, ugyanis pl. Vonyarcvashegyen több fürdőző sérült meg villámcsapás következtében). Ez a vihar csak mutatóba jött, semmiféle enyhülést nem hozott. Olyannyira nem, hogy este visszamentünk a partra egy éjszakai fürdőzésre. Mintha mi sem történt volna... (mámorító, hisz ilyesmit az ember fiatal-bolond korában tesz, utoljára én is tiniként éjszakai fürdőztem... a Körösön és a Tiszán, nem is egyszer :) )
 |
| Mindenki fotóz mindenkit és egy kis médiareklám is becsúszott |
Ezek után már belefér a kirándulás is, ezért pénteken kompra szálltunk és irány észak. Balatonfüreden már voltunk pár éve (sok éve...), de maradt még látnivaló. A Bodorka akvárium kissé szemfényvesztésnek tűnik... :( a neten, a képeken úgy néz ki, mintha a fejünk fölött is akváriumok lennének, pedig nem. Csak matrica... szép, szép, de a beugróval nincs arányban... Végtelenül kedves volt a recepciós hölgy, útbaigazítást is adott az utunk további irányához, és A Nagyot is beengedte diákigazolvány nélkül diákjeggyel, csak hát... kétszer ennyi látnivalót képzeltem bele... egyedül Béla, a mocsári teknős kárpótolt, aki, mintha tudná, hogy gyerekek figyelik, játszott, elbújt, kijött, parádézott, cikázott... :)
 |
| Béla |
A Tagore sétányon a kikötőnél meglátogattuk a Bujtor-szobrot, mert A Nagy igazi Csöpi-rajongó :) , majd irány a Tamás-hegy. A Lóczy-barlang remek program, olcsó, szellemes a túravezető, érdekes, látványos, és mire elkezdenénk belejönni és elkezdenénk fázni (12 fok van odalenn), már vége is van. Alig 30 perc a barlangi séta, oda-vissza egy útvonalon, de a profi vezető nem lő el minden "poént" lefelé, hagy látnivalót a visszaútra is. Aztán, ha már lementünk, menjünk fel is, a barlang fölött található a Jókai kilátó. Felfelé, félúton néha megbántam, hogy elindultam, küzdöttem levegőért és vízért, A Pasik némán szitkozódva kaptattak mögöttem, felérünkmárvégre? (én ezt nem mertem hangosan bevallani, elvégre az én ötletem volt) , néhol meredek, néhol nincs út, néhol kidőlt fa fekszik keresztben az ösvényen, néhol csúszós mészkőpálya áll előttünk léphető út helyett, persze ez papucsban az igazi, de ki a fene gondolt erre?!... aztán végre felértünk, megláttuk a kilátót, baszki, ez még három emelet, ez nem igaz!, de felmegyek, ha meghalok is, ha már idáig felsportoltam... odafent szél, levegő és ámulat... gyönyörű kilátás a Balatonra. Olyan ez mint a szülés... kit érdekel az erőltetett menet, ha fenn vagy, már nem számít. Lefelé meg amúgy is könnyebb és nagy arccal nézhetsz a felfelé izzadókra, mert te már tudod, mi van odafönn... :D
 |
| A barlang bejárata |
 |
A Lóczy-barlang, ahol azt is "láthattuk", milyen a vaksötét...
 |
| a Jókai-kilátó... |
 .
..a kilátás... |
 |
| ...a lelátás... |
A Kicsinél kábé itt szakadt el a cérna és követelte a vízpartot. Szárszóra körbe mentünk vissza, megkerültük a Balaton csücskét Almádi felé, ahol nagy tábla hirdette: "Mézédes békési dinnye kapható" :D Nolám :)
A negyedik napon két fürdés közt Szántódpusztára néztünk át, már olyan rég mondogattam, hogy ott van a szomszédban, egyszer vegyük be a programba. Fura a bejáratnál a bolhapiac, persze nem az antik porcelánokkal volt bajom (de igenis, bajom volt velük, mert nem vehettem meg mindet), és nem a régi használati eszközökkel (demizson, paraszting, csizma, vasvilla...), amik még tájidegenek sem voltak, hanem azt nem értettem, mit keres egy skanzen jellegű hely bejáratánál a használt kisautó, a kitaposott tornacipő, a kínai ruha és a kindertojásjátékegyveleg nagy dobozban... na nem baj, sikeresen átjutottunk a veszélyforráson egy
kétszáz forintos tétellel.
Sőt, állateledelt is vettünk a pénztárnál. (amúgy ide is szemtelenül olcsó a belépő, bár itt is rendes volt a néni az ablak mögött, ugyanis A Nagyot szintén gyereknek számolta el egy kis szépen-nézés után :) ) A kapun túl első ránézésre megállt az idő, valódi lóistálló valódi lovakkal, szalmabálát hordó szekér, az ablakokban muskátli, kecskék mindenfelé... aztán jobban szétnézel, kecskesajt kapható, vendégszobák négy irányban, az ásványkiállítást sem igazán értem, de jó, legyen... az akváriumok itt is a balatoni élővilágot mutatják be, kicsit koszos a víz, de talán életszerű... megtaláljuk végre a helytörténeti kiállítást, na ez már döfi, van tűzhely, régi edények, kémény, füstölő rudakkal, szobabelső vert padlóval, a Tó domborzati makettje a balatoni hajózás történelmi emlékeivel, van egy endrédi csipkeszoba és egy másik, ami valaha élt mesterek szerszámait őrzi. Egy nagyon szépen összeszedett kiállítás egy parasztház helyiségeiben, sajnos a döngölt padlós két szobába nem lehet bemenni, csak az ajtóból gyönyörködni befelé.
Ma A Kicsinél kábé itt szakadt el a cérna és követelte a vízpartot. A
kápolnát már nem mertem megkerestetni velük, irdatlan meleg volt a
napszítta, szénaillatú pusztában...
Estefelé megint egy vihar csalt ki minket a vízből. Ez most durvább lett, fürdőzőket, hajókat, vitorlásokat kellett kimenteni, fák dőltek ki, a hírek szerint a Balaton közepén 110 km/órás szél tombolt. Amikor elült a szél és elállt az eső, kimentünk a partra. Sajnálhattuk, hogy nem készültünk fürdőcuccal, friss volt a levegő és meleg a víz... gyönyörű... és félelmetes...
Éjszaka eső már nem esett, de a szél újra támadt, el sem ült reggelig. A víz ilyenkor még nem hűl le, hát bepróbálkoztunk. Nagyjából összepakoltuk a szobát, és lementünk a partra. Nem csak mi voltunk ám bátrak, többen bemerészkedtek a vízbe. Addig nem is volt baj, míg befelé mentünk, a víz még mindig volt 26-27 fokos, csak kifelé volt kegyetlen :D
Itt aztán vége is van... eltelt az öt nap, az utolsó sétánk során láttuk a pusztítást, dolgozó tűzoltókat, kidőlt fákat, letört, méretes ágakat mindenfelé... 14 órakor magunkra csuktuk az autó ajtaját.
Összegzés1. Mindent megúsztunk... szép időnk volt, szerencsével jártunk, sok széppel lettünk gazdagabbak.
Összegzés2. A Kicsi lábából a varratokat a balatoni nyaralás előtti napon vették ki, emlékezetes sebe szépen begyógyult, viszont "ott hagyta a fogát" a Balcsin (az első tejfoga nyomtalanul esett ki és tűnt el a második nap reggelére) és az utolsó nap utolsó pillanatában sikerült egy méretes horzsolást beszereznie a térdére. Naná... jövő ilyenkorra majd elmúlik...
Viszlát, üzenték a felhők is...
.
