Hiányzik. Az, hogy amíg itthon voltam, bármikor (no, ez azért így egy kicsit túlzás…) le tudtam ülni alkotni. Eszembe jutott valami, leültem, lerajzoltam, tervezgettem és belevágtam. Már, ha A Kicsi nem mászott azonnal az ölembe. De olyankor (is) megszeretgettem, aztán letettem, a lábamnál molyolt, csatasorba állította az autóit, énekeltünk, mesét néztünk, de közben járt a kezem is. Komolyan visszasírom ezeket a békeidőket, még azt is, mikor makacsul lesöpörte az asztalon sorakozó ezt meg azt, vagy a lehető legnagyobb gyöngyös pitlibe akaszkodva szórta szanaszét a kásagyöngyöt. És olyankor Hamupipőkét játszottunk. Leszórtam óvatosan a szőnyegeket, összesöpörtem, és válogattunk… morzsa, göngy, porcica…
Szakember a morzsaporszívóval. (húderégikép...)
Két hete dolgozom. Ami nagyon is jó, megbecsülöm, megbecsülnek, és valahol már vártam is. Olyan jól esik, amikor őszinte örömmel köszöntenek! És tudjátok, mi az igazi elismerés? Amikor kapok Valamit. És no nem, nem „ajándékra” gondolok. Hanem amikor beperdül az ajtón egy nyugdíjas klubosom, hogy Most sült ki! – és kockás szalvétában elém tesz két langyos buktát. Vagy bekopog egy jóga klubos, hogy hallottam tegnap, milyen csúnyán köhögsz, hoztam neked egy csokor zsályát. Vagy kapok két ropogós almát, mert messze még az este…Értitek, ugye?! Hogy mennyire hálásak a mosolyért, a jó szóért, és ez nekem sokat jelent.
Az illatos zsályacsokor
Kezdek egyébként belerázódni, jönnek a rég megszokott programok, az évente ismétlődő nagyrendezvények, és én már a nyarat várom. És nem (csak) azért, mert októbertől áprilisig fázom, hanem azért, mert jön a kézműves tábor. Ahol ezerféle dolgot készítünk, és öröm látni, hogy nyílnak meg a kis művészpalánták. Batikolunk, gyertyát mártunk, babát varrunk, gyékényt fonunk, kavicsot festünk, termésképet ragasztunk, gyöngyöt fűzünk…. De jó lesz! Most duplán várom! Mert tudjátok mi lesz az asztalok alatt!?: morzsa, gyöngy és porcica…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése