Kincses fiók ékszertár
2011. október 30., vasárnap
2011. október 29., szombat
23/43
Hirtelen csodálkoztam rá egyik reggel, hogy ennyire hasonlóak... Amióta Ők is tudják, nem is tudom, melyikük büszkébb, hogy egyforma cipőjük van! :D
Mire beállítottam a lábbeliket és épp fotóztam volna (kb. 20 másodperc...), megérkezett a segítség is…
Mire beállítottam a lábbeliket és épp fotóztam volna (kb. 20 másodperc...), megérkezett a segítség is…
2011. október 23., vasárnap
Bonsaiból mamutfenyő
Mit lehet vinni gratuláló ajándékként olyannak, aki városi kitüntetést kap, ráadásul az édesapád?! Bátyámmal brainstormingot tartottunk. Az ilyen mindig röhögésbe fullad, és nem jutunk semmire. Végül megszületett a megoldás…
Ismeritek az érzést? Amikor hosszú évek után visszatérsz valahová, és a gyerekként hatalmas tér most olyan aprónak tűnik... 20 éve nem lakom már ott. Már nem is vágyom vissza, de jól esik néha sétálni egyet a városban, ((és elszörnyedek, hogy az elsivárosodás mindenhova beférkőzik, nevezetesen gyerekorom meghatározó helyszíne, A Mozi helyén most játékterem és kínai bolt van. Művelődjetek feleim…)) Ennek ellenére azért tényleg melengető egy-egy ilyen látogatás, főleg, amikor őszinte arcok ugranak a nyakamba, őszinte a mosoly, az öröm, és őszinte a hogy vagy? is. A Városházát (akkor még Tanácsháza volt :D ), mint épületet jól ismertem, barátném Ésanyája ott dolgozott. Mindig olyan jellegzetes, hűvös csend volt odabent. Most ugyanezt éreztem. De milyen kicsi lett a lépcső… és az egykor hatalmas, fényes díszterem is… pedig minden ugyanolyan… még a nehéz bőr székek is ugyanazok, mint rég…
Apu 73 éves. 28 évesen lett iskolaigazgató, és igazgatóként ment nyugdíjba. Azóta is aktív. És most jött el a pillanat, hogy város elismerje azt, amit a településért dolgozott. Igazából – minthogy még sosem kaptam ilyesmit, - ott, az ünnepségen értettem meg, miért volt neki fontos, hogy ott legyünk mindannyian, gyerekek és unokák. Sőt. Még el is bőgtem magam, mert komolyan büszke voltam(vagyok).
Megköszönte. :D
Ajándékba egy bonsai-t vittünk. Jelképesen: hogy legyen ilyen aktív és egészséges, míg ebből az apró fából mamutfenyő nem lesz…
2011. október 16., vasárnap
Morzsa, gyöngy, porcica…
Hiányzik. Az, hogy amíg itthon voltam, bármikor (no, ez azért így egy kicsit túlzás…) le tudtam ülni alkotni. Eszembe jutott valami, leültem, lerajzoltam, tervezgettem és belevágtam. Már, ha A Kicsi nem mászott azonnal az ölembe. De olyankor (is) megszeretgettem, aztán letettem, a lábamnál molyolt, csatasorba állította az autóit, énekeltünk, mesét néztünk, de közben járt a kezem is. Komolyan visszasírom ezeket a békeidőket, még azt is, mikor makacsul lesöpörte az asztalon sorakozó ezt meg azt, vagy a lehető legnagyobb gyöngyös pitlibe akaszkodva szórta szanaszét a kásagyöngyöt. És olyankor Hamupipőkét játszottunk. Leszórtam óvatosan a szőnyegeket, összesöpörtem, és válogattunk… morzsa, göngy, porcica…
Szakember a morzsaporszívóval. (húderégikép...)
Két hete dolgozom. Ami nagyon is jó, megbecsülöm, megbecsülnek, és valahol már vártam is. Olyan jól esik, amikor őszinte örömmel köszöntenek! És tudjátok, mi az igazi elismerés? Amikor kapok Valamit. És no nem, nem „ajándékra” gondolok. Hanem amikor beperdül az ajtón egy nyugdíjas klubosom, hogy Most sült ki! – és kockás szalvétában elém tesz két langyos buktát. Vagy bekopog egy jóga klubos, hogy hallottam tegnap, milyen csúnyán köhögsz, hoztam neked egy csokor zsályát. Vagy kapok két ropogós almát, mert messze még az este…Értitek, ugye?! Hogy mennyire hálásak a mosolyért, a jó szóért, és ez nekem sokat jelent.
Az illatos zsályacsokor
Kezdek egyébként belerázódni, jönnek a rég megszokott programok, az évente ismétlődő nagyrendezvények, és én már a nyarat várom. És nem (csak) azért, mert októbertől áprilisig fázom, hanem azért, mert jön a kézműves tábor. Ahol ezerféle dolgot készítünk, és öröm látni, hogy nyílnak meg a kis művészpalánták. Batikolunk, gyertyát mártunk, babát varrunk, gyékényt fonunk, kavicsot festünk, termésképet ragasztunk, gyöngyöt fűzünk…. De jó lesz! Most duplán várom! Mert tudjátok mi lesz az asztalok alatt!?: morzsa, gyöngy és porcica…
2011. október 13., csütörtök
Pay it forward játék
Káldy Júliánál találkoztam vele és most a játékszabályoknak megfelelően én is játszani hívlak Benneteket!
A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)
2011. október 8., szombat
2011. október 7., péntek
Impresszió, ma
Napok óta riogatnak az időjósok. Mindenki próbálja belezsúfolni ebbe a pár napba az utolsó kirándulást, az utolsó szalonnasütést. Én is bedobtam ma a táskámba az esernyőmet induláskor (alig találtam meg...) Már csalóka a déli meleg, reggel jól esik a vastag pulóver. Eddig tűröm jól az őszt
.
Kinézek a most még nyitott ablakon, és mintha egy nagy szőlőfürtöt lógatna elém a természet termetes keze, egy színes levelektől súlyos ág benéz az ablakon.
Gyönyörű. Nyáron tele van madarakkal, erdei pinty, harkály, vörösbegy, sármány, csoda a látvány, és az audio-élmény is!
De nézzétek a felhőt!...
Hamarosan elcsendesedik a fa. És napról napra eltűnnek a színek. Esőkabátos kutyák sétálnak majd erre, és egyre jobban látható lesz a szemközti panelház.
.
Kinézek a most még nyitott ablakon, és mintha egy nagy szőlőfürtöt lógatna elém a természet termetes keze, egy színes levelektől súlyos ág benéz az ablakon.
Gyönyörű. Nyáron tele van madarakkal, erdei pinty, harkály, vörösbegy, sármány, csoda a látvány, és az audio-élmény is!
De nézzétek a felhőt!...
Hamarosan elcsendesedik a fa. És napról napra eltűnnek a színek. Esőkabátos kutyák sétálnak majd erre, és egyre jobban látható lesz a szemközti panelház.
Egészen tavaszig, amikor majd fokozatosan újra elrejtik a lombok, és minden kezdődik elölről...
2011. október 2., vasárnap
Tepertő és meglepetés
Két évvel ezelőtt, július elején kisétáltam a munkahelyem ajtaján. Boldogan, és tele félelmekkel. Jól esett, hogy hetek múlva is kaptam segélykérő telefonokat, de örültem, amikor ezek szép lassan elmaradoztak és folyamatos, levakarhatatlan mosollyal (vagy idétlen vigyorgással?!) fordultam épp gyökeresen felfordulni készülő életem felé. 15 év után, a nagyobbik Kisfiam mellé megérkezett a kisebbik Kisfiam.
Aztán a következő két év a maga összes csodájával úgy röppent el, ahogy az a nagykönyvben megírva vagyon. Hiába legyintettem, hogy áhh, hosszú lesz az, hát a fenét. Hiába próbáltam (volna) nyújtani a napokat és kihasználni minden percét, fogta magát, és véget ért a két év. A kicsi Kisfiam épp a születésnapján, augusztus 1-én kezdte a bölcsibe való beszokást. Én pedig a letöltendő szabadságom alatt, ekkor veselkedtem neki igazán a Kincsesfióknak, vagyis a Fb oldal és maga a blog is nagyjából 2 hónapos.
Most ennek is a végére értünk. Sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan tovább, de rájöttem, hogy ha akarom, akkor fogom tudni folytatni. Bátorításra természetesen szükségem van!!! Úgyhogy ma, az utolsó itthon töltött napomra azt terveztem, hogy jó alaposan kihasználom. Elmentünk tehát családilag Pusztaottlakára, a Tepertőfesztiválra. (mínusz a nagyobbik Kisfiam, mert ő már ugye nem mindig arra akar menni, amerre mi. Persze a kisebbik sem, de ő más értelemben. :D ) ÉletemPárja dolgozott, addig mi bevettük a terepet, főleg a játszóteret és a kisállat-simogatót. Városi gyereknek maga a csoda, élő Füles, valódi pónik, őszinte (tátott szájú) bámulat egy pompás ló láttán, itt még a lócitrom is természetes, és a nyuszik meg tengerimalacok is hozzászoktak a permanens nyúzáshoz. (egy szép tarka malacka meredt szemmel tűrte sorsát, mikor egy kisfiú a hátára fektette és kukoricát próbált etetni vele, egy tapsifülesnek meg kellő tisztelettel adózom, hogy némán viselte csepp fiam ostromát). A tepertő olyan kaja, amit évente egyszer eszek meg (még a töltött káposztával vagyok így), és aztán egy évig nem bírok ránézni. Na, ezt lehet, hogy este megkóstolom még egyszer. (ha marad belőle…)
Nagyon kellemes élmény volt ez a pár óra, és két meglepetés várt itthon. Megnyertem a Kricsár Annamari által kiírt játék egyik szettjét, és a Meskán bekerültem a Szemezgetőbe: ez az első válogatás, amiben szerepel valamelyik alkotásom! (bal szélső oszlop, alulról a második.)
Csodás nap, így a végére!!
És akkor... holnap reggel, két év után, október harmadikán besétálok a munkahelyem ajtaján. Boldogan, és tele félelmekkel.
Aztán a következő két év a maga összes csodájával úgy röppent el, ahogy az a nagykönyvben megírva vagyon. Hiába legyintettem, hogy áhh, hosszú lesz az, hát a fenét. Hiába próbáltam (volna) nyújtani a napokat és kihasználni minden percét, fogta magát, és véget ért a két év. A kicsi Kisfiam épp a születésnapján, augusztus 1-én kezdte a bölcsibe való beszokást. Én pedig a letöltendő szabadságom alatt, ekkor veselkedtem neki igazán a Kincsesfióknak, vagyis a Fb oldal és maga a blog is nagyjából 2 hónapos.
Most ennek is a végére értünk. Sokszor gondolkodtam azon, hogy hogyan tovább, de rájöttem, hogy ha akarom, akkor fogom tudni folytatni. Bátorításra természetesen szükségem van!!! Úgyhogy ma, az utolsó itthon töltött napomra azt terveztem, hogy jó alaposan kihasználom. Elmentünk tehát családilag Pusztaottlakára, a Tepertőfesztiválra. (mínusz a nagyobbik Kisfiam, mert ő már ugye nem mindig arra akar menni, amerre mi. Persze a kisebbik sem, de ő más értelemben. :D ) ÉletemPárja dolgozott, addig mi bevettük a terepet, főleg a játszóteret és a kisállat-simogatót. Városi gyereknek maga a csoda, élő Füles, valódi pónik, őszinte (tátott szájú) bámulat egy pompás ló láttán, itt még a lócitrom is természetes, és a nyuszik meg tengerimalacok is hozzászoktak a permanens nyúzáshoz. (egy szép tarka malacka meredt szemmel tűrte sorsát, mikor egy kisfiú a hátára fektette és kukoricát próbált etetni vele, egy tapsifülesnek meg kellő tisztelettel adózom, hogy némán viselte csepp fiam ostromát). A tepertő olyan kaja, amit évente egyszer eszek meg (még a töltött káposztával vagyok így), és aztán egy évig nem bírok ránézni. Na, ezt lehet, hogy este megkóstolom még egyszer. (ha marad belőle…)
Nagyon kellemes élmény volt ez a pár óra, és két meglepetés várt itthon. Megnyertem a Kricsár Annamari által kiírt játék egyik szettjét, és a Meskán bekerültem a Szemezgetőbe: ez az első válogatás, amiben szerepel valamelyik alkotásom! (bal szélső oszlop, alulról a második.)
Csodás nap, így a végére!!
És akkor... holnap reggel, két év után, október harmadikán besétálok a munkahelyem ajtaján. Boldogan, és tele félelmekkel.
2011. október 1., szombat
Fekete-fehér
Billentyűről billentyűre - fekete, fehér -
tétovázzunk, míg a hajnal fehér színben ideér.
Míg a hajnal feketéből fehéret csinál,
játssz nekem csak, senki másnak rossz, elhangolt zongorán!
tétovázzunk, míg a hajnal fehér színben ideér.
Míg a hajnal feketéből fehéret csinál,
játssz nekem csak, senki másnak rossz, elhangolt zongorán!
(Dés László)
Lehet, konzervatív vagyok, de a fekete-fehér nekem a klasszikus ünnepélyes szín. A mai napig fekete-fehérbe öltözöm, ha valahol meg kell jelennem, úgy igazán kiöltözve. Fekete nadrág, fehér blúz. (És sokszor kell megjelennem úgy igazán kiöltözve.)
7 évig zongoráztam. Fekete-fehér. (A kotta is, a klaviatúra is.)
Szeretek sakkozni. Fekete-fehér. (mellette sósmogyoró és vörösbor, bár ez nem fekete-fehér)
Gyerekkoromban sokat dominóztam. Fekete-fehér. (mellette málnaszörp és nosztalgia, de csak a nosztalgia az, ami fekete-fehér)
Jin-jang. Lehet benne valami. Fekete-fehér.
Zebra. Így vagy úgy, de fekete-fehér.
Újság. (egy klasszikus printlap) Fekete-fehér.
A kutyák elsősorban fekete-fehérben látnak (bár a szürke árnyalatait érzékelik).
A Párom fotós. Fontos számára a „fekete-fehérben látás“ az exponálás pillanatában.
Színes tévétek van? Nem, csak fekete-fehér. … A Goethe - féle színtan szerint a fehér és fekete, azaz világos és sötét, nem számítható a színek közé.
A fekete és a fehér színtani értelemben szürkének minősül, a szürkeskála két végpontját reprezentálják.
.......................................
Akkor most itt ezek sem színesek. Csak itt-ott. Egyébként fekete-fehérek. (És övdíszek.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)