Translate

2014. július 29., kedd

Fiókmese porcelánnal

Erre a fiókra az Ős-Fiókosok bizonyára emlékeznek. Egy kuka mellé volt támasztva a bölcsődénél, hazahoztam (úgy jó 2 éve már) ... mondván, kerítek egy asztalost, aki lefesti, csináltatok rá tetőt és hűdejó kis kincsesfiók lesz...

  


Aztán időközben került egy párja is, de az sajnos költözésnél valahogy elkallódott. Felettébb gyanús, de eltűnt, lába kélt, kisétált az ajtón, nem tudom. Szóval a fiók egyedül maradt, porosodott ágy alatt, került bele sok kisautó és apróság, porcica és döglött légy(nagy kincs na, kinek van saját döglött legye egy félnégyévesen kívül?!)

Aztán ugye jött a költözés, és az új lakásban ÉletemnekPárja rakosgatta szegény fiókot ide-oda, még azt is megkockáztatta kijelenteni, hogy esetleg talán kidobhatnánk mostmár...
- De hova tegyük?
- Tetesd föl a falra, ide.
Épp vártuk a mestert, aki a polcokat és egyebeket volt hivatott falra fúrni, én meg elindultam dolgozni (ÉletemnekPárja sok évvel ezelőtt a napközis tanárnénitől megkérdezte, hogy a megmaradt kiflit hová tegye?... Okos pedagógus(?)válasz: - A fejem tetejére... Ő pedig fogta a kiflit és feltette a tanárnéni fejére. Ezek után sejthettem volna, hogy nem ijed meg egy olyan kijelentéstől, mint az enyém volt. :D )

S lőn, mikor hazaértem, a polc a falról pislogott le rám. Annyira adta magát, mintha ez teljes természetességgel oda lett volna kitalálva.
Szép lassan került rá ez-az, s mivel a régi minikönyvek, a nagymamám rózsás csészéje és az apró földgömbök olyan régiségbolt-feelinget adtak neki, azonnal meg is volt a koncepció... jöjjenek rá régi dolgok és a rózsás porcelánok, amiket elkezdtem gyűjteni... (alapmotívum a pici rózsaszín rózsa...)

Az első, ami a nagymamámé volt (Kahla):


ez pedig az anyukámé (Thun):

ezt a szépséget nyertem Vidéki lánytól (pajzspecsétes Zsolnay):

Őt interneten csíptem el (a belső felületén is megtalálható a minta), és jött vele a komája is (alatta):


Végül őt pedig az anyósomnál találtam, pontosabban integetett a konyhaszekrény tetejéről...

Jelenleg ők alkotják a gyűjteményt, és az összképhez hozzátartozik a minikönyveken túl egy régi homokóra, egy régi gyermekjáték (fa pörgettyű), két mécses és egy összerakható fa csillag (a két utóbbit majd alkalomadtán alkalmasabbra cserélem), a tetején régi könyvek, levendula és Karácsony, a vesszőszarvas. :)


Még változni fog...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése