DE... a minap egy kedves ismerősöm üzenetet írt, hogy folytassam már a blogot, mert kedveli az írásaimat.
Ismeritek az ilyen érzést... amikor csak egy pici fenékberúgás kell ahhoz, hogy valami menjen, hogy sikerüljön, vagy egyáltalán belekezdjünk... (Köszönöm Egérke!)
Épp a nőnapi skizofrénia közepén tört rám az érzés, hogy írni kell, ha meghalunk is...
Mert mit mond a nőnap? Az én korosztályom még boldogan vitte haza a celofánban kornyadozó piros szegfűt, és nem gondoltuk volna, hogy jelképe lesz valaminek, amit manapság ki üdvözöl, ki tagad. És azt sem sejtettük még, hogy védett növény lesz a hóvirág... Nem sejtettünk mi még semmit, csak örültünk a tavasznak.
Van, aki kineveti ezt az ünnepet. A nagyfiamat kivihogták az osztálytársai, hogy 19 éves nagy ló létére bejárta a tanárit egy kosár primulával. (biztosan stréber!?)
A mai lányok nem értik már így.
A mai lányokat nem látom virággal billegni a nőnapon iskola után.
(Legalábbis nem ez az általános)
Tegnap nagyon sok köszöntést kaptam. Megköszöntött a főnököm, felhívott több férfi klubvezető, és egy nagyon kedves esemény részese voltam. A fotósaink kiállítást szerveztek a hölgy tagoknak, egy pici ünnepséggel egybekötve köszöntötték őket, nőket (és engem is beállítottak a sorba :) )
Megbizonyosodtam róla, hogy él még ez a szép ünnep (is), mikor a hétköznapi rohanásban megállhatunk egy picit. A megszokott puszikon és öleléseken túl is figyelmet kapunk.
... Amikor a reggeli kávé mellé csokivirágot kapok, amikor dörmögve megölelget A Nagy, majd megdézsmálja a csokimat A Kicsi, felcsönget a bátyám és felhív az Apu...
Szóval... legyen mindenkinek olyan szép a mai/nőnapja, mint az enyém :)
Egy sajátos virágot hoztam nektek erre az alkalomra. Saját ötlet, saját fotó. Isten éltessen minden nőt (és boldog nőnapot minden Zoltánnak is :D )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése